A virágok szimbolikája
Melyik növény, mit jelképez?
Az emberek már szinte az ősidőktől kezdve ajándékoznak egymásnak virágot, a vágy-, a hűség- és a szeretet jelképeként. A virágok egyben szimbólumok is. Kifejezhetnek gondolatokat, érzéseket. Színeik, formáik által sajátos, finom rezgéseket közvetítenek felénk, melyek szintén hatnak ránk. Így aztán több szempontból is érdemes élnünk e természet adta 'szépséges' energiákkal.
A virágok szimbolikájának útmutatója
Áfonya: egyszerű élvezet
Akác: rejtett, titkolt szerelem
Ambrózia: kölcsönös szeretet
Aranyvessző: bátorítás, előérzet
Szilfa: hazaszeretet
Ananászvirág: tökéletesség
Árnyékliliom: odaadás
Árvácska: ha arra a személyre gondolsz, aki kapja, hűség. Francia neve a pensée szóból ered, mely gondolatot vagy emlékezést jelent. Annak köszönhetően, hogy az árvácska virágai általában háromszínűek, ezen virág a szentháromság jelképe volt. A házasság első évfordulójának kísérője. Az eljegyzett párok arcképeik köré helyezték az árvácskából készült koszorút.
Aszparágusz: elragadtatás
Azálea: szerelem, romantika, első szerelem, törékeny szenvedély, mérséklet. Ezenfelül a nőiesség kínai szimbóluma.
Babér: dicsőség, siker
Babérkorona: megérdemelt jutalom
Bambusz: erő, hűség, biztonság
Barackszínű rózsa: vágy, hála, értékelés, csodálat, sajnálat, szerénység
Barackvirág: rabul ejtett, egyenlőtlen minőség, hosszú élet.
Bazsalikom: legjobb kívánságok
Bazsarózsa: félénkség, szegénység, boldog élet, boldog házasság, egészség, jólét. A házasság tizenkettedik évfordulójának kísérője.
Begónia: legyél szívélyes, modern, vigyázz
Bíbor ibolya: rád gondolok, kék szerelem
Bíbor írisz: bölcsesség, üdvözlet
Bíbor jácint: sajnálom, szomorúság, kérlek, bocsáss meg
Bíbor szarkaláb: első szerelem
Bíbor szegfű: szeszélyesség
Birsalma: kísértés
Bodza gyümölcs: buzgóság, gyengédség
Bodza: buzgóság
Boglárka: sugárzok a bájtól, sugárzó báj, vonzerő
Böjtfű: hódítás, győzelem harcban, hazafiasság. A házasság tizennegyedik évfordulójának társa.
Boróka: védelem
Borostyán: hűség, házassági szerelem, barátság, szeretet, házasság
Borsmenta: szivélyesség, melegség
Borvirág: lelkesedés
Bükkfa: jólét
Burgonyavirág: igazság
Burgundi rózsa: belső szépség
Búza: barátság, gazdagság
Búzavirág: magány, boldogság, cölibátus
Cédrus: erő
Ciklámen: beletörődés, búcsú
Ciprusfa: gyász, halál
Citromfű: lángoló szerelem
Citromvirág: hű szerelem
Csíkos szegfű: elutasítás, nem, sajnálom, nem lehetek veled
Csokoládé virág: megtévesztés
Csótárvirág: még mindig várok
Csuporka: szerelem első látásra
Dália: ingatagság, büszkeség, örökkévalóság, jó ízlés. A házasság tizennegyedik évfordulóján ajándékozzuk
Dió: értelem
Édes bazsalikom: legjobb kívánság
Egérfarkfű: gyógyulás, szenvedés
Egy szál sárga nárcisz: balszerencse
Ékes vasvirág: öröm, ellenséges körülmények között
Életfa: öregkor
Élő tölgy: szabadság
Eper: tisztelet, szerelem
Eperfa: bölcsesség
Erdei fenyő: idő
Erdei jázmin: szerencsétlen szerelem, özvegység
Ernyős sárma: tisztaság
Fafojtó: igazság
Fagyöngy: csókolj meg, szeretet, áthidalni a nehézségeket, India szent növénye
Fehér ibolya: adjunk még egy esélyt, fiatalos ártatlanság
Fehér írisz: tisztaság
Fehér jácint: szépség, imádkozom érted
Fehér kamélia: imádni való vagy
Fehér krizantém: igazság, hű szerelem
Fehér levendula: Isten hozott férjem, bármennyire részeg is vagy
Fehér liliom: tisztaság, szerénység, szüzesség, mennyei veled lenni. A római mitológia szerint a fehér liliom kapcsolatban áll Junoval, az istenek királynőjével. A történet szerint, miközben fiát, Herkulest ápolta, bő tejzuhatag hullt le az égből, egy csillag-csoportot alkotva, melyet Calea Lactee- nak neveznek, a liliomok pedig ebből a tejből keletkeztek. A húsvéti liliom Szűz Mária jelképe.
Fehér mák: vigasz, alvás, pihenés
Fehér nárcisz: nemi vágyat fokozó, fojtógató illatú. A gallok országának (Wales) nemzeti virága, mivelhogy gyakran virágzik május elsején, mely Szent Dávid, Wales patrónusának születésnapja
Fehér rézvirág: jóság
Fehér rózsa: ártatlanság, tisztaság, titok, megérdemellek, nyugalom, barátság, igazság, erény, fiatal leány, lelki szerelem és alázatosság, a lélek mélyéről, tisztelet, báj, boldogság a szerelemben
Fehér szegfű: ártatlanság, hűség, édes és szép, tiszta szerelem, égő szerelem, szerencse. Ezek a virágok sokáig élnek, Anyák Napján, az anyaság erejét és tisztaságát jelképezik. Szegfűket először Anyák Napi rendezvényen ajándékoztak 1908- ban.
Fehérrépa: jótékonyság
Fekete harangvirág: szerénység, állandóság, szomorúság
Feketekömény: erő, dicséret
Félhold: tartósság
Fenyő: sajnálat, meleg barátság, élénk élet, lelki energia
Fenyőtoboz: kedélyesség, élet
Flamingóvirág: szeretet
Frézia: ártatlanság, figyelem
Fűszernövények: szánalom
Fuxia: ízlés. A házasság harmadik évfordulóján ajándékozzuk
Fűz: felépülés betegség után
Gesztenye: igazság, luxus
Gomba: gyanú
Gránátalma: butaság, elegancia
Gumós selyemkóró: hagyj elmenni
Gyömbér: erő, biztonság, élvezet, melegség, kényelem
Gyöngyvirág: boldogság, a szív tisztasága, kedvesség, Szűz Anya könnyei, teljessé tetted életem, alázatosság, boldogság, szerencse a szerelemben. A legenda szerint, ezen növény Éva könnyeiből származik, melyeket akkor hullatott, amikor száműzték az Édenből. A hiedelem szerint megvédi a kertet a gonosz szellemektől. A májusi hónap virága.
Gyűszűvirág: kétszínűség
Hagymavirág: erő
Hajnalka: szeret, szeretet. A házasság tizenegyedik évfordulóján ajándékozzuk.
Halvány-rózsaszín rózsa: köszönet, öröm, bűvölet, tökéletes boldogság, kérlek, higgy nekem, hála, csodálat
Hamuvirág: nagyság
Havasi fátyolvirág: ártatlanság
Hegyi juhar: kíváncsiság
Hibiszkusz: finom szépség
Hortenzia: köszönöm a megértést, hidegség, kegyetlenség, gonoszság
Hóvirág: lelkesedés, lendület
Hunyor: egy szép év következik
Ibolya: szerénység, hűség, ártatlanság, kihangsúlyozott szépség, gondolataimban vagy. A görögök használták a megnyugvás és az alvás előidézésére.
Illatos bükköny: tartós élvezet, búcsú, indulás, köszönöm a szórakozást, rád gondolok. Feltételezett, hogy John Keats költő nevezte el így ezt a virágot. A házasság harmincadik évfordulójának kísérője. Az áprilisi hónap virága.
Illatos jezsámen: csalódás
Indiai fehérrépa: a házasság hetedik évfordulójának társa
Indiai vagy fehér jázmin: kölcsönösség, ragaszkodom hozzád, érzékiség, ragaszkodás
Inka liliom: gazdagság, jólét, szerencse
Írisz: bölcsesség, Franciaország jelképe, értékelt barátság, hit, remény, érték, gratulálok, szenvedély. A házasság huszonötödik évfordulójának társa.
Jácint: sport, játék, játékok, rohanás, Apolló virágai
Jonquilla nárcisz: rokonszenv, szeress, kölcsönös szeretet, vágy
Juharfa: tartózkodás
Kagylóvirág: szerencse, hála, szeszély
Kakas láb: gyermekkor, gazdagság, hálátlanság
Kaktusz: állóképesség, melegség
Kakukkfű: tevékenység
Kála: varázslatos szépség. A házasság hatodik évfordulóján is ajándékozható
Kamélia: hála, szépség
Kamillavirág (Kerti székfű): jó egészség
Kardvirág: jellem, erősség, emlékezés, nagyképűsködés, pompás szépség, hagyjál békén, igazán őszinte vagyok, gladiátorok virágai, csodálat, szíven szúr, mint egy kard. Mivelhogy a kardvirágnak kard alakú virágai vannak, neve a gladius latin szóból ered, mely kardot jelent. Az augusztusi hónap virága.
Kék ibolya: figyelem, hűség, mindig az igazi leszek
Kék írisz: hit, remény
Kék jácint: állandóság
Kerti körömvirág: köszönet, szomorúság, féltékenység. Az októberi hónap virága
Kerti oroszlánszáj: csalódás, csodálkozás, kecses hölgy, előérzet
Kerti szegfű: merészség
Kis rózsabimbó: tiszta és szép, szépség és fiatalság, ártatlan szerelmes szív, a szerelem vallomása
Klemátisz: bölcs, értelmiségi. A házasság nyolcadik évfordulójának virága
Kökörcsin: elhagyatottság, várakozás
Komló: vidámság
Korallszínű rózsa: vágy
Korbácsliliom: ellenállóképesség
Körömvirág cserépben: bánat, kétségbeesés
Körömvirág: szeretet, kegyetlenség, bánat, féltékenység. Régen a keresztények, akik a körömvirág koszorúkat Szűz Mária szoborai elé helyezték, Mária aranyának nevezték ezt a virágot.
Körte: kényelem
Körtevirág: szeretet
Koszorúfutóka: boldogság a házasságban, utazási vágy
Krisztustövis gyümölcs: Karácsony öröme
Krisztustövis: előjel, védelem, családi boldogság, bűvölet
Krizantém: öröm, optimizmus, pihenés, igazság, hosszú élet, boldogság. Nemes virág, az ázsiai kultúra szerint, a kriztantém. Confucius javaslatára meditációs tárgyként használják. A novemberi hónap virága.
Kukorica: gazdagság
Kukoricavirág: finomság
Kúszó lonc: testvéri szeretet
Kutyatej: ragaszkodás
Labdarózsa: kötöttség
Lángvirág: egyhangúság, egyesült szívek, egyesült lelkek
Leander: figyelmeztetés
Len: a ház jelképe, sors, gyengédség
Lépliliom: boldogság
Levendula rózsa: szerelem első látásra, bűvölet
Levendula: odaadás, boldogság, siker, szerencse, bizalmatlanság
Lilaakác: Isten hozott!
Liliom: gazdagság, büszkeség, ártatlanság, tisztaság
Liliom (Bourbon): láng
Lóhere: felületesség
Lonc: szerelmi kapcsolatok, nagylelkűség, odaadó szeretet
Lótuszvirág: egymástól elszakított szerelmesek
Macskagyökér: változó hangulat
Magnólia: méltóság, a természet szeretete, nemesség
Majoránna: pironkodás
Mák (Pipacs): örök álom, feledés, képzelet. A házasság kilencedik évfordulóján ajándékozzuk.
Mályvarózsa: ambíció, sok gyümölcs. A házasság tizenharmadik évfordulójának virága.
Mélyvörös rózsa: kendőzetlen szépség
Menta: erény, melegség, védelem
Mimóza: érzékenység
Mirha: öröm
Mogyoró: kibékülés
Mogyorófa: kibékülés
Moha: anyai szeretet, jótékonyság
Nád: béke, jólét
Napos liliom: kacérkodás, az anya kínai jelképe. A házasság huszadik évfordulójának virága
Napraforgó: a napot követi, gőg, odaadás.
Narancsfa: nagylelkűség
Narancssárga liliom: láng, érted lángolok
Narancssárga rózsa: elragadtatás, lelkesedés
Narancsvirág: tisztaság, ártatlanság, örök szerelem, házasság és bőség, termékenység, tiszta szépség, erkölcsösség
Nárcisz: önzés, gőg, önszeretet, öncsodálat, alakiság, annyira édes maradok mint te. A decemberi hónap évforduló virága.
Nefelejcs: igaz szerelem, remény, emlékezés, emlékek
Négylevelű lóhere: szerencse, légy enyém. A hűséget, reményt, szerelmet és szerencsét a lóhere képviseli. Ha szerelmednek egy talált négylevelű lóherét adsz, azt jelenti, hogy egymáshoz tartoztok.
Nyárfa: bátorság, idő
Nyíló rózsa: szeretlek, még mindig szeretlek, új szerelem
Nyírfa: félénkség
Olajág: béke
Orchidea: ritka szépség, szerelem, kifinomultság, szép hölgy, a gyerek kínai jelképe, érett báj, szépség, hosszú élet. A házasság huszonnyolcadik évfordulóján ajándékozzák.
Orgona: fiatalság, alázatosság, bizalom
Örökzöld levelű páfrány: elragadtatás
Orvosi veronika: hűség
Őszirózsa: változatosság, elegancia, köszönet. Az ősök elégették ezt a bíbor vadvirágot, mivelhogy azt gondolták, hogy a keletkezett füst elűzi az ártó erőket. A latin elnevezése "aster", mely csillagot jelent. Egyaránt ismert, mint a szeptemberi hónap virága.
Padlizsánvirág: szerető, szív vidító
Páfrány: őszinteség, varázslat, elragadtatás, bizalom, menedék
Pálmalevél: gyözelem, siker
Papucsorchidea: szeszélyes szépség, hódíts meg
Paradicsommadár virág: nagyság
Petrezselyem: ünnepség, köszönet, hála
Petúnia: harag, düh, ne ess kétségbe, a jelenléted megvigasztal
Pillangóvirág: szerénység. Társ a házasság második évfordulójával.
Piros és fehér rózsa: egység
Piros és narancssárga rózsa: szenvedélyes gondolatok
Piros és sárga rózsa: boldogság, gratulálok
Piros kamélia: lángol a szívem
Piros krizantém: én szeretek
Piros liliom: büszkeség, szépség
Piros mák: élvezet, vigasz
Piros rézvirág: állandóság
Piros rózsa: szerelem, szenvedély, tisztelet, bátorság, szeretlek, szépség, tiszta és szép, jólét
Piros szegfű: jaj szegény szívem, csodálat, szívem csak utánad vágyik, barátság, büszkeség, elragadtatás
Piros tulipán: higyj nekem, szerelmi vallomás, hírnév
Piros vagy rózsaszín jácint: játék
Pitypang: hűség, boldogság, a szerelem jóslata
Pókvirág: fuss el velem
Porcsinrózsa: szerelmi vallomások
Rebarbara: tanács
Rézvirág: egy barátra gondolsz, aki hiányzik, egy hiányzó barát emlékére
Rhododendron: veszély, figyelmeztetés
Ribizli: imádság
Rozmaring: emlékezés, odaadás, tisztaság, újjászületés
Rózsa csokor: hála
Rózsa: szerelem, szenvedély, tökéletesség. A rózsa a latin rosa szóból ered, mely pirosat jelent. Már az ősidőkben a szerelem jelképe volt. A házasság ötvenedik évfordulójának kísérője. A júniusi hónap virága.
Rózsalevél: reménykedhetsz
Rózsás zefírvirág: várakozás
Rózsaszín kamélia: hiányzol
Rózsaszín szarkaláb: szeszély
Rózsaszín szegfű: egy nő szerelme, soha nem feledlek, anyai szeretet
Rózsaszínű rózsa: boldogság, értékelés, csodálat, barátság, sajnálat
Sáfrány: vidámság, boldogság, ne élj vissza
Sárga ibolya: hazaszeretet
Sárga írisz: szenvedély
Sárga jácint: féltékenység
Sárga jázmin: köszönet, elegancia
Sárga krizantém: gyenge szerelem
Sárga liliom: ábrándozok, hamis, homoszexuális
Sárga mák: gazdagság, siker
Sárga nárcisz: megfontolás, újjászületés, új kezdet, leplezetlen szerelem, az egyetlen vagy számomra, örök élet. A házasság tizedik évfordulóján ajándékozzuk. A márciusi hónap virága.
Sárga rézvirág: naponkénti emlékezés
Sárga rózsa: boldogság, barátság, igaz szerelem, a szerelem csökkenése, féltékenység, próbál áthárítani, gyenge szerelem, érdekli, öröm
Sárga szegfű: megvetés, elutasítás, csalódtam benned
Sárga tulipán: reménytelen szerelem, mosolyod olyan, mint a nap
Sárga viola: tartós szépség, szeretetteljes kapcsolat, készség, számomra mindig szép leszel, boldog élet
Sárgarépavirág: menedék
Sarkantyúfű: nagy lelkű, szórakoztató
Sétányrózsa: szigor
Sisakvirág: óvatosság, egy halálos ellenség közel van, veszély
Sóska: lelkierő, szeretet
Sötét rózsaszín rózsa: köszönet
Sötétbíbor rózsa: gyász
Sóvirág: sajnálat, emlékezés, siker
Spanyol jázmin: érzékiség
Szalmavirág: egyesülés
Szamócavirág: csak téged szeretlek
Száraz fehér rózsa: a halál kívánatosabb a erény elvesztésénél
Szarkaláb: szeszély, csalódás, komolytalanság, könnyűség. A júliusi hónap virága.
Százszorszép: ártatlanság, hű szerelem, soha nem fogom mondani, tisztaság, szerelem, mely mindent meghódít. A házasság ötödik évfordulójának virága.
Szegfű: elragadtatás, megkülönböztetés, isteni szeretet, nő, igen. A januári hónap virága.
Szegfűszeg: büszkeség
Szépecske: vidámság
Szerelemvirág: szerelmes levél, szerelem
Sziklai ternye: szépségen túli érték
Szilfa: büszkeség
Szilvafa: hűség, hosszú élet
Szőlő: mámor
Szomorúfűz: gyász
Tavaszi kankalin: köszönet, szépség
Tavirózsa: a szív tisztasága
Teabogyó: gyakorlat
Télizöld meténg: barátság
Tiszafa: szenvedés
Több szál sárga nárcisz: öröm, boldogság
Többszínű tulipán: szép szemek
Tölgy: vendégszeretet
Tölgyfa levél: bátorság
Törökszegfű: bátorság, mosoly, kecsesség
Törött szalmavirág: felbontott szerződés
Tőrszulák: szépség
Tövis: bosszú, szigorúság
Trombitavirág: hírnév
Tubarózsa: veszélyes élvezet
Tulipán: tökéletes szerető, hírnév
Tüskementes rózsa: szerelem első látásra
Üröm: elégtelenség
Varázsmogyoró: varázslat
Viola: mentés, erő, bölcsesség
Virágzó alma: szerencse
Virágzó mandula: remény
Vörösáfonya: gyógyszer törött szívre
Zöld menta: melegség érzet
Zöld seprővirág: szerénység, tisztaság
Zsálya: erény